Csipkék
Ars poetica
/ 1971. 10. 14. Mikolc – Lakhelye: Hungary – Szentendre /
"... A csipkeverő párna két végét ugyanúgy összekötötték, mint a muffokét, amelyekre hasonlított. A hagyományos párnának volt egy zsebe is, amelyben az ipswichi nők a kincseiket tartották. Volt, aki az Angliából vagy Brüsszelből hozott, gyönyörű verőpálcáit őrizte benne, amelyek olyan értékesek voltak, hogy sose használták őket. Más zsebekben kész csipkedarabkák vagy gyógyfüves zsákocskák, sőt, akár parányi, szerelmükkel gyűjtögetett kövek bújhattak meg. Volt, amelyikben gazdája kezével írott versek rejtőztek, vagy szerelmes levelek, amelyeket olyan sokszor olvastak el, hogy a hajtásoknál beszakadt a pergamen..." - részlet Brunonia Barry: A csipkeolvasó c. könyvéből.
ARS POETICA:
Kalóz Erzsébet Myriam: „Életfa két Turulmadárral” mandalája
Valaha az Igazságot azért keresték, hogy az ÉLETET jobbá, értelmesebbé, szebbé és Emberibbé tegyék. Ma, az eszeveszett rohanás és szellemi elborulás korában az igazságról való „tudásvágy” kevesek passziója lett: igazságnak, eszmének, erkölcsnek, morálnak a mai életvitelben FÉNYEMBEREK vezetésére, IRÁNYMUTATÁSÁRA van szükség, hiszen az emberiség zömét egyetlen „működő igazság” érdekli: hogyan lehet minél hamarabb, minél több pénzt szerezni.! A közvélemény „kis embere” úgy tudja, aki ezt tudja, annál van ma a „Bölcsek Köve”. De ma már azokra sem hallgatnak, akik legalább ezt az „igazságot” ismerik, ők tudják ugyanis a legjobban, a pénzcsinálás Mesterei, hogy ez az egész pénzre, bankra, gazdaságra felépített világrend a vulkán tetején táncol, és meg vannak számlálva napjai.
A spirituális, szellemi emberek képekben gondolkodnak, mint a régi keleti Bölcsek. „Isten gondolatát” képekben mesélik el. Ezt a jó példát követve, most Én is ezt teszem, hogy megtanuljunk egy szemmel látni, egy nyelvet beszélni, amikor „a magyar csipkéről” esik szó. Van egy KÖR, amit akár értelmezhetünk a matematika nyelvén HALMAZNAK is, például a magyar csipkekészítők és kézművesek halmazának.
Ez az Ősvalóság, a magyar csipkekészítők, „csipke szerelmesek” egymást kölcsönösen segítő Igaz Baráti és Bajtársi köre. Mi most azt mondjuk üres, mert nem látjuk benne még a sok – sok csipkekészítőt, és a regionális csoportokat, akik köré egyre több és több kézműves szegmens országos jellegű tagsága is csatlakozik. PEDIG EBBEN AZ ÜRESSÉGBEN OTT REJLIK AZ EGÉSZ MINDENSÉG. A kör száma: Egy, ami a „Mágus” vagy „Alkotó”, „Teremtő”, mint ahogyan a Bibliában is az „Egység” száma az 1 – es. Mint a negyedik szentségben kötött házasság, amelyben a Férfi és a Nő egymásra figyel szüntelen, amíg a halál el nem választja őket, és lelkük EGYÜTT szabadon szárnyal, mint a Turul madár.
Az Én csipkém egy XVII – XVIII. századi Rábaközi nagyírásos hímzés ornamentika stilizációja, amely számomra a legékesebb magyar mandalák egyike. Számomra a csipke a legszebb titok a Világon, és a legkedvesebb szerelmi vallomás, ami nem másról, mint maga az ÉLETRŐL, a SZERELEMRŐL, a KEDVESEMRŐL SZÓL. Ezért mondom, hogy a szorgos kezű csipkekészítő asszonyok miközben rakosgatják orsóikat, beleszövik életüket a csipkéjükbe. Amikor egy csipkekészítő csipkét ad ajándékba valakinek, azt szívvel és lélekkel adja, hiszen megannyi munkaóra alatt is arra a személyre gondol, akinek az ajándék csipke készült. Az ilyen csipke értéke valójában felbecsülhetetlen, és generációkon keresztül öröklött csipke hagyatékaink ezért pótolhatatlanok az utókor számára. Csipkekészítő Nagyjaink ma is itt élnek közöttünk, s ha nyitott szemmel járunk, az örömmel alkotás gyönyörűségét megláthatjuk munkáinkban.
Öt évvel ezelőtt, Húsvérkor a Katolikus Egyházrendje szerint az első három Szentség felvétele volt a legszebb, és legkedvesebb életeseményem. Az idén Húsvétkor, ahogyan a Főnix madár is "feltámad poraiból" életem új korszaka köszöntött rám. Egy olyan új korszak vette kezdetét, amelyben a Férfi és a NŐ, a FÉRJ és a FELESÉG, azaz az EZÜST és az ARANY TURUL MADÁR nincsenek haragban egymással, és nem néz ellentétes irányba ősi magyar szokásaink szimbolikus, és génjeinkben kódolva örökített „titkos üzenetként”. A két turulmadár egymásra tekint folyton - folyvást, és egymáshoz összezárja a szeretet - kört, amelyben a gyakorolt szeretet nyelve kedves, előzékeny, és megértő, türelmes, lojális és segítőkész. Az 1999 - 2014. évi periódus lezárult, és egy új életesemény, új periódus köszöntött ránk, amelyben útravalónak ezt szánom, hogy magamhoz hívjam életem új IGAZ TÁRSÁT:
„... Mert azt tanultam mindenütt,
azt láttam minden nagy nemzetnél,
hogy az apák dolgát
folytatják az utódok ...
Ugyanezt látjuk északon és délen
minden olyan nemzetnél,
akihez mi tanulni járunk,
hogy hazajőve
- lebecsülhessünk mindent,
ami a miénk -
merthogy itthon nincsen készen
akkora kultúra, akkora művészet,
mint amilyent - hozhatunk
könnyen, készen - külföldről.
Mert nekünk azt előbb csinálnunk
kellene. Mert össze kellene
szednünk nagy fáradtsággal az ország
minden részéről a széjjelszórt
köveket, hogy azokkal
a magunk képére építhessünk.
Es ehhez hit is kellene,
és nagy fanatizmus is,
és rettenetesen sok munka ..."
/Kós Károly /
