Csipkék
A régi csipke művészetről
Kalóz Zsóka: „ A régi csipkeművészetről” szinopszisa
A könyv borítóterve / ISBN 978 – 963 – 08 – 4564 – 9 /
Valamely új iparművészeti ágnak a megjelenése a történelem porondján mindig nyomós okokat hordoz maga mögött. Így volt ez a csipkénél is. Keletkezésének két oka volt: praktikum, - és esztétikum.
Hogy a csipkének milyen nagy szerepe volt a divattörténet során a ruházkodásban, azt talán nem is kell hangsúlyoznom tovább. Talán csak annyit, hogy nem volt kizárólag női viselet, mint ma, hanem a XVI – XVII. század elegáns gavallérjainak divatjához elengedhetetlenül hozzá tartozott.
A régi csipke vizsgálatánál három jellemző tulajdonságot kell szem előtt tartanunk:
- a csipke technikája (tűvel, klöpplivel – orsókkal - , vagy géppel készült)
- a csipke textúrája ( a sűrűbb, varrott vagy vert része hogyan viszonyul az áttört, hálós részhez )
- a csipke díszítettsége ( a mintázata hogyan viszonyul a történeti kora általános ornamentikavilágához )
Ebben a három tulajdonságban rejlik a csipke jellemző karaktere és egyes csipke fajták megkülönböztetésénél erre a három tényezőre kell elsősorban tekintettel lennünk.
A régi csipke kétféle technikai eljárással készülhet: A varrás és a verés, vagy klöpplizés útján, mely technikák majdnem egyidejűleg léptek fel Olaszországban a XVI. század közepén. Van még ezen kívül géppel készült csipke is, de ez már a modern kor találmánya, mely a csipke művészetét iparrá degradálja.
A csipke készítése rendkívül hosszadalmas és fáradságos munka. Jó szemet, nagy ügyességet, türelmet és koncentrációs képességet, kitartást , finom kezet igényel. Az, hogy milyen nagy lehetett a csipkekereslet a XVI – XIX. században, azt elképzelhetjük, ha csak a felét hisszük is el annak, amit egy krónikus ír: egy XVII. századbeli főrangú hölgy „garderobe” – jához sokszor 1000 m csipkét is felhasználtak.
A csipke története anonym. A csipkekészítők neve nem maradtak fent, még kevésbé emlékek, melyeket nevekhez kapcsolhatunk. Ez azzal magyarázható, hogy akkoriban a csipkekészítő egyénisége nem játszott szerepet - mint manapság a marketing, - és média munkában – csupán az ügyessége, technikai tudása. Csak a XVII. századból maradt ránk egy valenciennesi csipkekészítő híre: Francoise Badar, aki nagy ügyességével szülővárosa csipkeiparát magas színvonalra emelte.
A csipke őshazájának Olaszországot tartjuk , ahol 1557 – ben adták ki az első mintakönyveket, de például a német Érc – hegységben meg kell említenünk Barbara Uthmann nevét, aki meghonosította a kézműipart 1561 – től, és munkalehetőséget adott ezzel a bányászfeleségeknek. Erre hivatkozva hirdetik előszeretettel a szászok, hogy ők találták fel a csipkeverés technikáját, holott az előzőekben bebizonyosodott, a XVI – XVII. században Milánóban és Genovában kezdték el a varrott csipke ornamentikáit át stilizálni a vert csipke sokkal szabadabb és sokszínűbb technikai megoldásaival.
Egy biztos, a mai értelemben vett „csipkeművészet történetében” legnevezetesebb szerep eddig Olaszországnak, Franciaországnak és a Németalföldnek jutott. E három országban alakult ki és fejlődött napjainkra művészetté a csipke, és a többiek is ennek a háromnak a nyomán haladtak. Krisztus utáni VII. századig is visszanyúlik a kialakulásának előzményei, mert hiszen a kopt sírokból előkerült, gyapjúszálból hálószerűen font fejrevalókat, mint a csipke legrégibb őseit kell megemlítenünk. A csipke tehát nem egyszerre jelenik meg a XVI. századi Olaszországban, hanem sokféle előzmény egyengeti útját, amelyet a „Mai csipke műfajok Magyarországon” című fejezetben fogok részletesebben elemezni.. Elöljáróban csak annyit, hogy közvetlen előzményei a „filet” ( háló ), a „rojt”, a „szálkihúzásos” és „áttöréses” hímzés munkák.
Minden országnak van a csipkeverésre vonatkozó „nemzeti legendája”, akár csak a „teremtés történetre”. Egyik monda szerint egy genovai matróz volt, aki az első klöppli verőkét készítette kedvesének, mert az egy szövet végfonalait igen nehezen tudta elkötözgetni – minduntalan összekuszálódtak. Az orsókra tekert szálakkal azonban könnyebb volt bánni.
Másik történet egy Brugges – ben élő szegény fonóleányról szól, kinek szobrász vőlegénye fából orsókat faragott, hogy a vékony fonalakat könnyebb legyen össze fonogatni.
Csipkeverő orsó mai esztergályozott formában
Régi csipkeverő orsók
Számomra a legkedvesebb történet más csipkeverő vidékeken az, amikor a legendák szerint szokás volt, hogy a legény maga – faragott orsót ajándékozott a leány „szerelmi záloga” jeléül. Számomra a legszebb női szerelmi vallomás az imádott férfi számára önkifejezésre juttatva. "...Csipke van mindenben, ami él: a téli tar ágakban, a felhők mintájában, a víztükörben, ahogy fodrozódik a szellőtől. Még a kóbor kutya csapzott szőrében is meglátjuk a csipkemintát, ha elég figyelmesen nézzük...."
/ régi, XVIII. sz - i angol csipkeverő közmondás /
Egy biztos, már a XVI. századi angol arisztokrata családok históriájában jelen van a csipkekészítés, amellyel a bántalmazott nőket és gyerekeket befogadták kastélyaikba. Gyógynövény termesztéssel is foglalkoztak, népi gyógymódokban, a Tarot kártyavetésben és a Ji – Kingben igen jártasak voltak. Ezért külön nagy hangsúlyt fektetek, mint a World Lace Design cégalapító tulajdonosa, hogy „Lace Lady” küldetésem során mindenkor dominanciába kerüljön globálisan:
- az Édesanyák, - és gyermekek védelem
- az élet, - és az egészség védelme
- a természetvédelem, - és a védett állatok védelme
- a tehetséggondozás
- utánpótlás nevelése
"... A csipkeverő párna két végét ugyanúgy összekötötték, mint a muffokét, amelyekre hasonlított. A hagyományos párnának volt egy zsebe is, amelyben az ipswichi nők a kincseiket tartották. Volt, aki az Angliából vagy Brüsszelből hozott, gyönyörű verőpálcáit őrizte benne, amelyek olyan értékesek voltak, hogy sose használták őket. Más zsebekben kész csipkedarabkák vagy gyógyfüves zsákocskák, sőt, akár parányi, szerelmükkel gyűjtögetett kövek bújhattak meg. Volt, amelyikben gazdája kezével írott versek rejtőztek, vagy szerelmes levelek, amelyeket olyan sokszor olvastak el, hogy a hajtásoknál beszakadt a pergamen..." - részlet Brunonia Barry: A csipkeolvasó c. könyvéből.
A Lace Lady „Szerelem mandalája” – Hungary, 2012.
Első szakmai könyvem megírásának legfőbb célja, hogy a csipkekészítést újra a művészeti szintre emelésében segítsem, és számos szakmai fogalmat, a csipke történetét és technikai fejlődési folyamatát is közérthetően, jellegzetes példák fotóanyagával illusztrálva megismertessem. Mindemellett csodálom és nagyra tisztelem azokat a férfiakat, akik biztos hátteret biztosítva támogatják Párjukat e páratlan művészet gyakorlásában, bemutatásában, kiállításában. Végcélom az, hogy ez a könyvem megjelenjen angol, német, orosz és spanyol nyelveken is, hiszen nemzetközi viszonylatokban nyújt teljes rálátást a világ csipkéire.
Szentendre, 2013. május 27
Kalóz Zsóka - a Lace Lady